Valamikor 6 után lehetett, mikor Shion-t magához hívta kollégája, Yamase. Ők ketten voltak csak a parkfelügyelői irodában. Az ő feladatuk volt a három parkban dolgozó robot karbantartása. A takarító robotok sokkal könnyebben kezelhetőek voltak a komoly kétkezű munkát végző robotokhoz képest, amik még csak prototípus állapotban voltak valamelyik másik körzetben, mégis időről időre lerobbantak. Az irányításuk is rendkívül idegesítő. Nem igazán tudták megállapítani, hogy mi szemét és mi nem. Úgy voltak tervezve, hogy észleljék a hulladékot, jelezzék ezt a számítógépnek, aztán automatikusan takarítsák el, de gyakran küldtek azonosítási hibákat. Egy ilyen tévedés történt 30 perccel ezelőtt is. A kép, ami a robot küldött egy salátát ábrázolt, és Shionnak kellett parancsot adnia a gépnek. Esetenként olyan dolgokat is kapott, amiről fogalma sem volt, hogy vajon miért kezelhette őket szemétként a robot, ilyen például egy fészkéből kiesett madárfióka vagy egy tarka tollal díszített kalap. Ám ez volt az első eset, hogy egy salátát talált.
“Mi az?”
Shion megállt Yamase mögött, aki az irányítópultnál ült.
“Hmm, Walker valamiért furcsán viselkedik...”
“Hmm, Walker valamiért furcsán viselkedik...”
Yamase mindhárom robotot elnevezte. Walker volt az, amelyik rátalált a zöldségre, mikor a park egyik távoli sarkában dolgozott.
Az előtte lévő képernyő pirosan villogott, ezzel jelezve egy újabb azonosítási hibát.
“Mi van a képpel?”
“Nem tudom, hogy mit mondhatnék erre. Elég fura.”
“Fura?”
Yamase 20 éves volt, 4 évvel idősebb Shionnál. Igen ritkán volt ideges vagy zavart. Shion két okból szeretett itt dolgozni: először is, mert amíg a gépekkel foglalkozott, nem kellett más emberekkel beszélgetnie, másodszor pedig élvezte munkatársa nyugodt természetét.
“Gyerünk, nézzük meg!”
A kép a képernyőn megváltozott.
“Rá tudsz kicsit közelíteni?”
“Persze.”
Yamase kezei őrült gyorsasággal mozogtak. A kép közelített.
“Azok…”
Shion hátrált és nagyot nyelt.
„…lábak?
Két láb lógott ki a pad mögül. A barna cipők is kivehetők voltak.
“Alszik…?”
Yamase hangja megremegett.
“Életjelek?”
“Mi?”
“Kérlek, terjesztd ki Walker érzékelőit addig, amíg csak tudod!”
Walkernek volt pár érzékelője, amelyek észlelni tudták a hőmérsékletet, a zajokat és a tömeget.
Yamase hangja ismét megremegett.
“Oxigénszint, testhőmérséklet… bemérhetetlen. Életjelek… nulla.”
“Megyek és megnézem.”
“Én is megyek!”
Felpattantak a biciklijükre és tekertek, ahogy csak tudtak.
Az utóbbi pár évben nagyon felkapottá vált a biciklizés. Egy felmérés kimutatta, hogy a város minden lakójának 1-3 biciklije van. A kocogó cipők is lekerültek a polcokról. Úgy tűnik, az emberek elkezdték használni a testüket ahelyett, hogy más járművel közlekednének. Bár a Shionhoz hasonló tanulóknak amúgy is szükségük van egy ilyen olcsó, manuális, energiatakarékos járműre, ha divat, ha nem.
A parkban sebességkorlátozás volt, ezért azon az útszakaszon le kellett lassítaniuk, ahol egyébként is leszoktak. A legtöbb jármű beépített, automatikus vezérlővel van ellátva, ami a sebességkorlát átlépése esetén lelassítja a szerkezetet, és jelzi ezt a hatóságnak. Ez alól a biciklik sem kivételek, kormányba épített vezérlővel rendelkeznek. Ám mivel Shion egy régi biciklit mondhatott magáénak, így az övében nem volt ilyesmi. Ha az átutazási hatóság megtudta volna, hogy ilyen gyorsan tekert, hamar elvesztette volna az állását, de a régi bicajnak köszönhetően most nem kellett emiatt aggódnia.
Egy kicsiny, fákkal körülölelt folthoz érkeztek. A szél kellemes hangot hallatva suhogott át a fák között. Walker megállt előttük, fejét kicsit megdöntve, mintha elmerült volna a gondolataiban.
“Walker!”
Az előtte lévő képernyő pirosan villogott, ezzel jelezve egy újabb azonosítási hibát.
“Mi van a képpel?”
“Nem tudom, hogy mit mondhatnék erre. Elég fura.”
“Fura?”
Yamase 20 éves volt, 4 évvel idősebb Shionnál. Igen ritkán volt ideges vagy zavart. Shion két okból szeretett itt dolgozni: először is, mert amíg a gépekkel foglalkozott, nem kellett más emberekkel beszélgetnie, másodszor pedig élvezte munkatársa nyugodt természetét.
“Gyerünk, nézzük meg!”
A kép a képernyőn megváltozott.
“Rá tudsz kicsit közelíteni?”
“Persze.”
Yamase kezei őrült gyorsasággal mozogtak. A kép közelített.
“Azok…”
Shion hátrált és nagyot nyelt.
„…lábak?
Két láb lógott ki a pad mögül. A barna cipők is kivehetők voltak.
“Alszik…?”
Yamase hangja megremegett.
“Életjelek?”
“Mi?”
“Kérlek, terjesztd ki Walker érzékelőit addig, amíg csak tudod!”
Walkernek volt pár érzékelője, amelyek észlelni tudták a hőmérsékletet, a zajokat és a tömeget.
Yamase hangja ismét megremegett.
“Oxigénszint, testhőmérséklet… bemérhetetlen. Életjelek… nulla.”
“Megyek és megnézem.”
“Én is megyek!”
Felpattantak a biciklijükre és tekertek, ahogy csak tudtak.
Az utóbbi pár évben nagyon felkapottá vált a biciklizés. Egy felmérés kimutatta, hogy a város minden lakójának 1-3 biciklije van. A kocogó cipők is lekerültek a polcokról. Úgy tűnik, az emberek elkezdték használni a testüket ahelyett, hogy más járművel közlekednének. Bár a Shionhoz hasonló tanulóknak amúgy is szükségük van egy ilyen olcsó, manuális, energiatakarékos járműre, ha divat, ha nem.
A parkban sebességkorlátozás volt, ezért azon az útszakaszon le kellett lassítaniuk, ahol egyébként is leszoktak. A legtöbb jármű beépített, automatikus vezérlővel van ellátva, ami a sebességkorlát átlépése esetén lelassítja a szerkezetet, és jelzi ezt a hatóságnak. Ez alól a biciklik sem kivételek, kormányba épített vezérlővel rendelkeznek. Ám mivel Shion egy régi biciklit mondhatott magáénak, így az övében nem volt ilyesmi. Ha az átutazási hatóság megtudta volna, hogy ilyen gyorsan tekert, hamar elvesztette volna az állását, de a régi bicajnak köszönhetően most nem kellett emiatt aggódnia.
Egy kicsiny, fákkal körülölelt folthoz érkeztek. A szél kellemes hangot hallatva suhogott át a fák között. Walker megállt előttük, fejét kicsit megdöntve, mintha elmerült volna a gondolataiban.
“Walker!”
A robot szemei zölden izzani kezdtek a fiú hangjára. Shion kővé dermedt, miután bekukkantott a pad mögé.
“Shion, mi a baj?” –kérdezte tompa hangon Yamase, aki csak később érkezett meg.
A férfi úgy feküdt a pad mögött, mintha csak el akarná rejteni magát. A szája tátva volt, a szemei pedig tágra nyíltak. Az arckifejezése nem rettegésről vagy fájdalomról tanúskodott, inkább sokkról. Mintha látott volna valami hihetetlen dolgot, mielőtt meghalt. Ilyen arccal feküdt ott. A haja teljesen fehér volt, az arca pedig tele volt időskori foltokkal és mély ráncokkal. Nagyon öregnek látszott.
"Az ingje viszont szokatlanul feltűnő a korához képest.” –gondolta Shion, miközben a halott halvány rózsaszín ingjére pillantott.
“Yamase úr, kérem, lépjen kapcsolatba a közrendi hatósággal!”
“Hogy? Uh… de… Oké. Azonnal szólok nekik… Halló? Itt Yamase beszél a parkfelügyelői irodából…”
Shion próbálta megérinteni a férfi testét, amíg Yamase reszkető hangon elmagyarázta a helyzetet. Már beállt a hullamerevség.
“Ennek semmi értelme.”- motyogta.- „Túl hamar...”
Az, hogy a hullamerevség egy órával a halál után beáll, gyorsabb a kelleténél. Általában 2-3 óráig tart. Az álkapocsnál szokott kezdődni, és egészen a lábfejig halad. Más szóval, ennek a férfinak már néhány órája halottnak kell lennie. De a test csak 30 perce lehet itt, máskülönben Walker észrevette volna. Látta, hogy valaki ül a padon, mikor kidobta azt a salátát. Az érzékelői jelezték az életjeleit. De azt viszont nem tudhatta, hogy ez ugyanaz az ember lehetett-e. Nem, az nem lehet, hogy ez ugyanaz az ember. Lehetetlenség, hogy a hullamerevség így beálljon 30 perc alatt. De akkor ez azt jelenti, hogy ült valaki a padon, aki nem vette észre a férfit.
---Az lehetetlen.
Shion elengedte a halott karját, ami nehezebbnek és hidegebbnek tűnt, mint Walkeré.
Ez nem lehetséges. Ha -az érvelés kedvéért- a férfi meghalt anélkül, hogy észrevette volna valaki, akkor Walker felvette volna. Mikor az azonosítási hibát küldte, még nem volt itt a holttest.
„Ez már majdnem olyan, mintha a hulla mozogna. Persze, ez csak a képzeletem. De…” - Shion egyre jobban dörmögött.
Az álla körüli résznek teljesen merevnek kellene lennie, mégis egyre puhább. És már a bomlás is enyhén érződik.
A férfi arccal lefelé feküdt és egy sötét, szinte már fekete folt kezdett nőni a füle mögött. Ez nem volt itt ezelőtt. Legalábbis szabad szemmel nem volt látható.
Shion közelebb hajolt, hogy jobban lássa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése