1. fejezet, 8. rész
“Ne kapcsold fel a villanyt!”- mondta, mikor beléptem a szobába.
Utálom a sötétet, így általában égve hagyom a lámpát. Most teljesen sötét volt.
“De nem látok semmit.”
“Az egy jó dolog.”
Nem tudok mozogni, ha nem látok. Lefagyva álltam a tányérral a kezemben, amin a torta és a párolt hús volt.
“Jó illata van.”
“Párolt hús és cseresznye torta.”
Hallottam, ahogy fütyült a sötétben.
“Kérsz belőle?”
“Persze!”
“A sötétben?”
“Persze.”
Elkezdtem lassan sétálni. Hallottam, ahogy nevet egy picit.
“A saját szobádban nem tudsz kényelmesen mozogni?”
“Sajnálom, de nem vagyok egy éjszakai bagoly. Te látsz a sötétben?”
“Végül is egér vagyok. Természetes, hogy éjszakai életmódot élek.”
“VC103221.”
Nezumiba belefagyott a szó.
“Benne voltál a TV-ben. Híres vagy!”
“Heheh. Az igazság jobb ennél. Ó, ez a torta nagyon jó!”
Leültem az ágyra, és ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez, láttam Nezumit.
“Elmenekültél?”
“Persze.”
“Mi van a chippel?”
“Még bennem van.”
“Ki fogod venni?”
“Még egy beavatkozás? Hagyj már!”
“De…”
“Rendben lesz. Amúgy sem működik.”
“Hogy érted?”
“A VC csak egy játék. Könnyű tönkretenni.”
“A VC csak egy játék?”
“Csak egy játékszer. Igazából ez az egész város olyan, mint egy játék. Csak egy olcsó játékszer, ami jól néz ki.
Nezumi végzett az evéssel. Jóllakottan sóhajtott.
“Szóval, biztos vagy benne, hogy el tudsz menekülni ebből a szigorúan őrzött városból?”
“Persze.”
“Az embereket, akik nem hivatalos lakói a városnak, birtokháborítónak címkézik, és szigorúan odafigyelnek rájuk. A rendszer az egész város behálózza.”
“Nem hinném, hogy így van. A rendszer, amit te annyira tökéletesnek hiszel, nem mindenhol látja el a feladatát. Tele van lyukakkal.”
“Hogy lehetsz ebben ilyen biztos?”
“Mert nem vagyok a rendszer része, mint ahogy te és az emberek vagytok. Mivel te pontosan beleillesz ebbe a rendszerbe, azt hiszed erről a hamis, lyukakkal tarkított városról, hogy ez az utópia. Én így látom.”
“Én nem így gondolom.”
“Mit?”
“Nem hiszem, hogy ez lenne az utópia.”
Ezek a szavak csak úgy kicsúsztak. Nezumi elhallgatott. Csak sötétség volt előttem. Semmi jele nem volt a jelenlétének. Most értettem meg, hogy ő valóban egy egér. Egy apró, éjjeli állat, ami meglapul a sötétben.
“Fura vagy.”- mondta még csendesebb hangon, mint azelőtt.
“Valóban.”
“Fura vagy. Egy szuper elit sosem mondana ilyet. Nem kerülnél bajba, ha a város hivatala megtudná?”
“De. Komoly bajba.”
“Egy szökésben lévő VC-t rejtegetsz és nem értesítetted a hatóságokat. Ez mind bajba kever téged. Ne haragudj, hogy belekevertelek.”
“Semmi baj.”
Teljesen hirtelen megfogta a karom. Vékony ujjait belém mélyesztette.
“Biztosan rendben van? Semmi közöm hozzá, hogy mi történik veled, de zavar, ha valami olyat tettem, amivel elrontottam az életedet. Bűnösnek érzem magam…”
“Erős kötelességtudatod van.”
“Anyukám arra tanított, hogy ne keverjek embereket bajba.”
“Szóval elmész?”
“Nem akarok. Fáradt vagyok, és hurrikán van odakint. Most, hogy végre van egy ágyam, azt hiszem, itt fogok aludni.”
“Álszent.”
“Apukám pedig arra tanított, hogy mindennek meg van az ideje és a helye.”
“Úgy tűnik, jó apád volt.”
Elengedte a karom..
“Örülök, hogy ilyen gyagyás vagy.”- suttogta Nezumi.
“Nezumi!”
“Igen?”
“Hogyan kerültél Chronosba?”
“Az bizalmas.”
“Egy javítóintézetből szöktél a városba? Lehetséges ez?”
“Persze, hogy az. De nem magamtól settenkedtem a Hatos Zónába, hanem úgy hoztak be. Pedig nem akartam.”
“Behoztak?”
“Ja. Méghozzá kísérettel.”
“Kísérettel! Hova vittek?”
A Nyugati Blokkban van a javítóintézet, amit erősen őriznek. A hivatal, ami a Hatos Zónába való belépési engedélyeket kezeli, ott van. Azoknak az embereknek egyszerű, akik speciális engedélyt kaptak a város vezetőségétől, de akiknek nincs, azoknak az igénylés beadása után minimum egy hónapot kell várniuk az engedélyre, amit a kérelmezők kevesebb, mint tíz százaléka kap meg. Mindennek tetejébe még azt is szigorúan korlátozzák, hogy mennyi időt tölthetnek itt. Természetesen, sok ember szeretne idejönni, annak reményében, hogy szállást és munkát talál. Még sosem voltam ott, de nagyon változatos és mozgalmas helynek tűnik. A bűnözés is elég nagy. A Nyugati Blokk lakosságának nagy részét a javítóintézeti VC-k teszik ki. A javítóintézetben a büntetés hosszúságát meghatározza az életkor, a bűntett súlyossága és az, hogy büntetett előéletű-e az illető. A büntetés minimum egy év, de akár életfogytiglan is lehet. Halálbüntetés nincs. Egy bizonyos értelemben, a Nyugati Blokk a bűn kikötője. Az erőd szerepe, hogy megakadályozza mindennemű bűn bejutását a városba.
Most pedig egy VC-t kísértek a Nyugati Blokkból a Hatos Zónába. Hova és milyen célból…?
Nezumi az ágyba csúszott.
“Valahová a Hold Csepp közelébe.”
“A város központjába!”
Meglepődtem.
“Miért vittek téged a város központjába?”
“Nem mondom meg. Jobb, ha nem tudod.”
“Miért?”
“Fáradt vagyok. Hagynál végre aludni?”
“Úgy érted, nem mondhatod meg?”
“El tudsz valamit felejteni azután, hogy hallottad? Képes leszel úgy tenni, mintha sosem hallottad volna? Tudsz némát játszani? Lehetsz akármilyen okos, erre csak a felnőttek képesek.”
“Lehet, de …”
“Akkor ne kérdezd! Cserébe én sem szólok semmit arról.”
“Hö? Miről?”
“Arról, amikor kikiabáltál az ablakon.”
Rám nézett. Az arcom égett.
“Megijesztettél. Éppen bemásztam a kertbe és próbáltam kitalálni, hogy mit tegyek, mikor kidugtad a fejed az ablakon...”
“Várj egy pillanatot!”
“...szóval elmentem megnézni, hogy mit csinálsz, erre megint rám ijesztettél, mikor el kezdtél kiabálni. Látni egy embert, miközben ilyen fejet vág és üvöltözik…”
“Kuss legyen!”
Nezumira ugrottam, de egy párnán landoltam. Hihetetlenül gyorsan rám vetette magát és kiterítette a kezem. A testem félig kicsavarodott. A hátam fölé terpeszkedett, miközben a kezeimet egy kézzel összefogta. A mellkasomat szorosan a lábai közzé fogta. A lábujjaim kezdtek elzsibbadni. Élénken éreztem. Olyan erősen nyomott az ágyhoz, nemhogy mozdulni, de még egy aprócska ellenállást mutatni sem tudtam. Nezumi megforgatta a kanalat a szabad kezével, és a nyakamhoz szorította.
“Ha ez egy kés lenne …”
Felém hajolt és a fülembe suttogott.
“…már halott lennél.”
Az izmok a torkomban összerándultak, de elkápráztatott.
“Azta! Hogy csinálod ezt?”
“Mit?”
“Hogy tudsz valakit ilyen egyszerűen hatástalanítani? Nyomás pontok?”
A lenyomó erő megszűnt. Abban a pillanatban Nezumi teste felpúposodott. Reszketett a röhögéstől.
“Vicces vagy. Igazán vicces! Maga a megtestesült naivitás!”
Átkaroltam Nezumi hátát, és a tenyerem megakadt az inge alatt. Forró. A bőre forró és izzadt volt.
“Ez nem jó… Lázad van. Be kéne venned az antibiotikumokat.”
“Ne aggódj… Csak aludni akarok.”
“Csak gyengébb leszel, ha a lázad nem megy lejjebb. Szinte égsz.”
“Te is elég meleg vagy.”- suttogta halkan Nezumi, ahogy egy mély lélegzetet vett.
“Az emberek melegek, mikor élnek.”
Akkor elaludt. És mielőtt észrevettem volna, én is elaludtam, tartva a láztól égő testét.
A következő reggelen, Nezumi eltűnt. A kockás ing, a törölköző, és az elsősegélyes doboz vele együtt tűnt el.
Vége az első fejezetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése