:/

Végre volt időm meghallgatni a Dir en Grey Dum Spiro Spero-ját. Nem vett le a lábamról. Valahogy jobbra számítottam. Pont az hiányzott belőle, amiért élek-halok a Diru-ért: a lírai részek és a hörgés, üvöltés, állati hangok tökéletes eloszlása. Szinte minden dalban volt egy-két félelmetesen jó rész, de azokat túlzottan elnyomta a gitár meg a hörgések. Túl nyugatiasra sikeredett ez az album, legalábbis szerintem. Az üvöltések is inkább európai metál bandákéra hasonlítanak. Egyenesen éhezek Kyo mély, kissé rekettes, igazi japán férfihangjára, erre telenyomta mindenféle ijesztő magas hanggal. Persze, máskor is volt ilyen, de kevesebb. Az "összecsúszott" részekről meg ne is beszéljünk! Néha olyan össze-vissza volt a hangszerelés, hogy úgy éreztem, egyszerre két dalt hallgatok. Pozitívum viszont, hogy némely dalnak itt-ott egyiptomias hangzása volt, amit imádok. (Amiben kicsit is hallom ezt a dallamot, azt máris megszeretem. Így volt ez a Lamina-val is.) És az ének alatt menő halk üvöltések is tetszettek, egész screamosan hatott, ami fiatalosabbá teszi a dalt. Összességében nem olyan rossz ez az album, de elég szokatlan. Lesz jobb is. Itt az AMON szimfonikus változata, ami személy szerint az egyik kedvencem az albumról.