No.6: 1. fejezet, 3. rész

1. fejezet, 3. rész

Törd szét!
Pusztítsd el!
Mit pusztítsak el?
Mindent!
Mindent?

Csengő zajt hallottam. Egy figyelmeztető hang volt, ami azt jelezte, hogy a szoba "belső egyensúlya" veszélyben van.
Ha nem csináltam volna semmit, az ablak magától becsukódik és bezárul. A páratartalom és a hőmérséklet kiegyenlítődött volna, én és a vizes rész megszáradtunk volna. Megtöröltem a vizes arcomat a függönybe és az ajtóhoz sétáltam, hogy kikapcsoljam a figyelmeztetést.

Azon tűnődtem… Vajon mi történt volna, ha elfogadom a parancsot? Ha becsuktam volna az ablakot és a száradó szobában maradtam volna? Máshogy alakult volna az életem.
Nem bántam meg, egy kicsit sem. Csak furcsa. Furcsa, hogy a dolog, ami megváltoztatta az életem ebben a szigorúan irányított világban, pont az ablak volt, amit a tájfun idején, 2013 szeptemberében, nyitva hagytam.

Nem hiszek Istenben, de igazzá vált a mondás: „Isten keze van a dologban”.

Kinyomtam a kapcsolót. A zaj megszűnt. Most már csendes volt a szoba.

Hmph.

Egy gyenge kacajt hallottam a hátam mögül. Ösztönösen hátranéztem és felszisszentem.

Egy bőrig ázott fiú állt ott. Igazából akkor még nem tudtam, hogy fiú. Vállig érő haja volt, ami eltakarta aprócska arcát. A karjai és a nyaka, ami kilógott a rövid ujjú inge alól, vékony volt. Meg nem tudtam volna mondani, hogy férfi-e vagy nő, idős-e vagy fiatal. Leginkább a vöröslő bal vállára összpontosítottam, semmi másra nem tudtam gondolni.

Ez a vér színe. Ez volt az első alkalom, hogy vérzést láttam így élőben. Önkénytelenül felé nyúltam. Mielőtt még elérhettem volna, a betolakodó eltűnt. Akkor egy csattanást éreztem. Egy nagy erő hozzászorított a falhoz. Hideg és rémisztő érzés szorongatta a torkom. Öt jeges ujj ölelte körbe.

“Ne mozdulj!” - szólt.

Alacsonyabb volt nálam. A szemébe néztem, ahogy megragadta a torkom. A szemei sötétszürkék voltak. Még sosem láttam ilyen szemszínt.

Az ujjai belemélyedtek a torkomba. Sosem gondoltam volna, hogy ő ilyen erős. Az egész testem ledermedt. Tudta, mit csinál.

“Értem.” -mondtam vakmerő hangon.- "Tudod, mit csinálsz."

Többet nem villantak hamuszürke szemei. Azok a rendületlen szemek nyugodtak voltak, akárcsak a lágyan hullámzó óceán. Nem éreztem fenyegetést vagy félelmet, sem gyilkossági szándékot benne. Teljesen ellepett az izgalom.

“Ellátom a sérülésedet.”- mondtam, miközben megnyaltam kiszáradt ajkaimat.

“Megsebesültél. Ellátom a sebedet.”

A betolakodó szemében tükröződve láttam magam. Éreztem, hogy nehezen lélegzik. Lehorgasztottam a tekintetem, majd lassan ismételni kezdtem ugyanazokat a szavakat.

“Ellátom a sebedet. El kell állítani a vérzést. E-l-l-á-t-o-m a sebet, oké?”

A szorítás enyhült egy kicsit.

“Shion.”

Anya hangja hallatszott az intercomból.

“Ugye nyitva van az ablakod?”

Megpróbáltam mély lélegzetet venni. Rendben lesz. Menni fog. Sikerül úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

“Az ablak? I-Igen, nyitva.”

“Nem kellene kinyitnod, meg fogsz fázni.”

“Oké.”

Anya hirtelen elkezdett nevetni.

“Hiába lettél 12, még mindig egy gyerek vagy.”

“Mondtam, hogy oké. Jaj, Anya…”

“Mi az?”

“Egy beszámolón dolgozom, szóval kérlek, ne zavarj egy ideig!”

“Beszámoló? De csak most jelentkeztél a speciális tagozatra!”

“Hogy? …Nos, sok tanulnivaló van…”

“Rendben, de ne dolgozz túl keményen! Vacsorára gyere le, kérlek!”

Levette jéghideg ujjait a torkomról. Kiszabadultam. Kinyújtottam a kezem és hagytam, hogy a környezetvédelmi szabályozórendszer tegye a dolgát. De kikapcsolva hagytam az idegentest-érzékelő rendszert. Ha nem így tettem volna, a betolakodó testét idegennek vélte volna a program és megszólalt volna a riasztó. A Hatos Zóna hivatalos lakosaitól nem kapcsolna be az idegentest-érzékelő rendszer, de nem hiszem, hogy ez az ázott behatoló hivatalos lakos lenne.

Becsuktam az ablakot és a meleg levegő kezdte elönteni a szobát. A szürke szemű betolakodó leült, az ágyamba kapaszkodva, mintha el akarna ájulni. Hosszan és mélyen lélegzett. Borzalmasan kimerültnek látszott.